Pick Szeged csapatblog

Ezen a blogon keresztül a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának játékosai és a háttérstáb tagjai osztják meg az érdeklődőkkel, hogyan zajlanak mindennapjaik.

Friss topikok

Linkblog

2010.10.25. 12:49 Pick Szeged kézilabdacsapat

Lékai Máté az első szegedi hónapokról

Bizonyára tudjátok, Budapestről érkeztem Szegedre, ami az életemben egy hatalmas változás. Ez volt a második igazolásom, de az első olyan, ami miatt el kellett hagynom a fővárost, amely szülővárosom is egyben. Elválni a családtól, barátoktól, megszokott helyektől nagyon nehéz volt, de sok dolog megkönnyítette a beilleszkedésemet, valamint azt, hogy egyből jól érezzem itt magam. Most egy kicsit ezekről írnék.

Nem egyedül érkeztem, velem tartott a barátnőm is, aki rengeteget segít nekem. Egy szép, berendezett lakás várt minket a Tisza Palotában, ahol több csapattársam is lakik. Nagyon jól érezzük magunkat itt, közel a sportcsarnokhoz. Azon felül, hogy a lakás minden igényt kielégít, tetszik a nyugodt, Tisza-parti környezet, a kilátás a folyóra, a rendezett belső udvar és ráadásul a közelben hasznos üzletek is vannak. A beilleszkedést és a város megismerését az is segíti, hogy a Hyundai jóvoltából rendelkezésemre áll egy i30-as, amivel nagyon elégedett vagyok.
 
A csapatba -úgy érzem- gyorsan sikerült beilleszkednem, néhány csapattársamat már ismertem a válogatottból, de a számomra új játékosokkal is gyorsan összebarátkoztunk. Törő Szabi az állandó párom és szobatársam, és talán vele vagyok a legjobb viszonyban is a csapatból.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A kezdeti időszak az alapozással telt, ami mellett sajnos nem volt túl sok időm megismerni Szegedet. Legtöbbször csak a Tescoba sikerült eljutni, először kb. 2 hét után mentünk be a belvárosba, ami persze egyből lenyűgözött. 1 hónap után lett egy kiscicánk, és bármilyen fáradtan is estem haza, mindig jutott idő a közös játékra.
 
Amikor elkezdődtek a mérkőzések, nagyon izgultam. Mindenképpen jó benyomást akartam tenni a közönségre. Sajnos a felkészülési meccsek nem úgy sikerültek, ahogy szerettük volna, de remélem félévkor már csak rossz emlékként fogunk emlékezni rájuk. Azóta elkezdődött a bajnokság, amely szép győzelmeket, ugyanakkor nem várt vereségeket is hozott. Egyre jobban összecsiszolódik a társaság, nem csak a pályán, hanem azon kívül is.
 
Mostanra szinte teljesen sikerült megismernem Szegedet, vannak kedvenc helyeink, ahol gyakran megfordulunk. Szinte otthonomként tekintek a városra, ez nagyban segíti a pályán nyújtott teljesítményemet is. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy jó döntést hoztam a nyáron. Egy remek várost (és remek embereket) ismerhettem meg, ahol megtisztelő kézilabdázni, úgy érzem, itt minden adott ahhoz, hogy tovább fejlődhessek. Remélem, tudjuk teljesíteni a kitűzött célokat és év végén minden szurkoló büszke lesz a PICK SZEGEDRE!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pickszeged.blog.hu/api/trackback/id/tr532397209

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

P.mester 2010.10.28. 01:36:24

Jó lett az új dizájn. Esetleg még favicon-csere. Hm?

Máté, neked meg jobbulást a bokádra!
süti beállítások módosítása